os x

Siri és térképek az OS X 10.9-ben

Siri és térképek az OS X 10.9-ben

 

Már tesztelik az új OS X-et az Apple-nél, több forrás szerint is kapunk majd Siri-t illetve térképeket a frissítéssel.

Mountain Lion-on már elérhető a diktálás az összes készülékre, ám lehet hogy Siri-t az új hardverekhez fogja kötni az Apple, az iOS eszközökhöz hasonlóan.

Állítólag az új verzió már lehetővé teszi majd a fejlesztők számára, térképeket ágyazzanak be alkalmazásaikba, természetesen az új, Apple-félét. Egyébként az utóbbi időben szerintem határozottan javult a minősége, úgyhogy annyira nem fáj a szívem emiatt. A műholdképek mondjuk még mindig borzalmasak.

Az OS X 10.9-et egyébként állítólag a 10.8-al együtt kezdték el fejleszteni. Valószínűleg több funkción kezdtek el egyszerre dolgozni, és amik korábban elkészültek, azokat belepakolták a Mountain Lionba.

A kiadási dátumról egyelőre nem sokat tudunk, de minden bizonnyal 2013 elején már frissíthetünk majd.

Újabb vírus lopja a Mac felhasználók adatait

Újabb vírus lopja a Mac felhasználók adatait

A Flashback trójai utáni vihar elült, most egy újabb Tibet nevű vírus fertőzi a gépeket.

Az új trójai márciusban bukkant fel először, azóta fertőzi a gépeket, egyelőre nincs becslés arról, hogy hány Mac lehet fertőzött. Úgy tűnik, hogy ugyanazt a Java sebezhetőséget használja ki, mint a korábban elterjedt Flashback trójai. Email segítségével terjed, egy matiriyal.zip nevű fájlt kapunk, ami a fertőzött alkalmazást tartalmazza.

Amint elindítjuk, csatlakozik egy kínai szerverhez, feltölti adatainkat, és teljes irányítást ad a támadó kezébe. Hozzáférhet fájljainkhoz, valamint parancsokat futtathat gépünkön, tehát gyakorlatilag akármit megtehet.

A mostani akció inkább egy célzott (politikai) támadásnak tűnik, mivel tibeti aktivisták kapták meg az emailek nagy részét, innen is a vírus neve. Valószínűleg csak idő kérdése, hogy mikor kezdik el azokat a gépeket is megtámadni, amelyek nem tagjai a célcsoportnak, tehát érdemes vigyázni. Nem kell semmi mást tennünk, mint nem megnyitni az ismeretlen fájlokat, illetve telepíteni a frissítéseket.

Az Apple operációs rendszere mindig is híres volt biztonságáról, amelynek minősége még az elmúlt hónapok támadásai után sem kérdőjelezhető meg, hiszen főleg a Java volt a felelős. Annak ellenére, hogy a Windowsnál biztonságosabb a rendszer, figyelmeztetnek a szakértők, hogy egyre kevésbé érezhetjük magunkat biztonságban, hiszen ahogyan egyre nő a felhasználók aránya, egyre csábítóbb célpontot is nyújt majd az OS X.

Appline Live – WWDC 2012

Appline Live – WWDC 2012

 

Mint bizonyára sokan tudjátok, holnap kezdődik az Apple fejlesztői konferenciája, aminek bemutatóján megismerhetjük az iOS 6-ot, az OS X újdonságait, valamint minden bizonnyal az új Mac gépeket is.

Az eseményről élőben fogunk közvetíteni, a live.appline.hu címen. Az oldal már hétfő reggeltől élni fog, így hogyha bármilyen infó érkezik napközben, ti egyből értesülni fogtok róla.

Korábban már írtunk arról, hogy mi várható az eseményen, kapcsolódó cikkeinket itt találod:

Tartsatok tehát ti is velünk, holnap este 7 órától, és hívjátok meg ismerőseiteket is, hogy minél többen legyünk!

WWDC 2012 – Amikor mindenre fény derül

WWDC 2012 – Amikor mindenre fény derül

 

Több héten és hónapon át szivárogtak a hírek különböző forrásokra hivatkozva, de hogy az állításokból mi igaz, azt egyelőre nem lehet tudni. Összegyűjtöttük nektek a lehető legtöbb információt, melyeket utolsóként a konferencia előtt megosztanánk veletek.

iOS 6

Egyre több hír terjeng a világ legjobb, mobileszközökre tervezett operációs rendszeréről. Egyre többen azt rebesgetik, hogy az iPad-hez teljes Siri támogatást fogunk kapni, bár valóságtartalmát egy korábbi cikkben ki is fejtettem.

Minden bizonnyal megismerhetjük majd az új 3D-s térképeket, valószínűleg a Twitterhez hasonló Facebook integrációt is kapunk, és átalakulhat a Multitasking is.

Alkalmazások az Apple TV-re?

Megjelenhet az AppStore az Apple TV-n is, hogyha igaz a hír miszerint hétfőn a fejlesztők megkapják az Apple TV SDK-ját. Bővebben itt írtunk erről.

Fontos megjegyezni, hogy most még csak a bemutatásra kerül sor, a szoftver a nagyközönség számára valamikor ősz elején lesz elérhető, addig csak a fejlesztők telepíthetik készülékeikre.

Az új térkép

Az iOS 6 egyik legnagyobb dobása, megérdemel egy külön részt, hiszen az Apple saját fejlesztéséről beszélünk, melynek van 3D támogatása, hála a C3 technológiának.
A Google már reagált is, bemutatta saját frissített programját, melyben szintén van 3D támogatás. Kíváncsian várom az Apple által fejlesztett térképet, szerintem be fog válni, legalábbis remélem.

iCloud

Szinte biztosan új funkciókkal bővül majd az iCloud.com, ezentúl jegyzeteinket, és emlékeztetőinket is kezelhetjük majd a honlapon keresztül.

Felmerült még, hogy a Photo Stream immár videók szinkronizálására is alkalmas lesz, több közösségi funkció is beleépülhet. Ez részben megmagyarázná azt, hogy Phil Shiller, az Apple marketingért felelős vezetője miért hagyta ott az Instagramot.

OS X Mountain Lion

A frissített OS X-ben valószínűleg mégtöbb, az iOS-ből átvett elemet fedezhetünk majd fel. Megjelenik majd a Notification Center, használhatjuk gépünkön is az iMessage-et illetve a Game Center-t, és az iCloudon keresztül szinkronizált emlékeztetőinket illetve jegyzeteinket is rendezhetjük majd,  sőt, lehet, hogy a Siri-t is viszontláthatjuk. Kíváncsian várom a végleges verziót, melyet már nyáron kézhez kaphatunk.

Macbook Air

Az ultrabookok piacán, akár csak a telefonoknál az Apple a nyerő. Nem elfogultságból mondom, szerintem tényleg így van. A korábbi pletykák szerint még erősebb lesz az apróság, melyet a tavalyi modellhez hasonlóan 11″, illetve 13″-es kivitelben vásárolhatunk meg. Az új Macbook Airben nagy valószínűséggel az Ivy Bridge processzorok alacsony fogyasztású, 45 Wattos modellje fog dobogni. Szó esett arról, hogy az iPhone 4/4S illetve iPad 3-ban használt Retina felbontás a laptopokban is meg fog jelenni, ezt az állítást az is bizonyította, hogy az Apple nemrég egyezséget kötött a Sharp-pal. A dizájn valószínűleg nem nagyon fog változni, de erről nem lehet tudni sokat.

Macbook Pro

Az igazi erőgép, a laptopok csúcsa! Már a tavalyi modell teljesítménye is eszméletlen volt, hála az Intel i7 processzoroknak. Az idei modellbe, akár csak a Macbook Airbe, az új Ivy Bridge processzorok csúcsát várjuk. Ezen modellnél is felmerült a Retina Display támogatás, de többet nem tudunk mondani az Air családnál megemlített információknál. Ami sokakat izgat, az az, hogy a hírek szerint az új modell “Airesedni”, azaz vékonyodni fog. Egyre kisebb helyen egyre nagyobb teljesítmény, nagyobb felbontás, nagyobb energiaszükséglet. A 8-10 órás üzemidő megtartása érdekében az akkumulátor kapacitása és mérete biztosan növekedni fog. Szóba került az is, hogy a termékcsalád legkevésbé kelendő 17″-es modellje a süllyesztőben fogja végezni, az idei évtől csakis 13″ es 15″-es változatban lesz elérhető a Macbook Pro.

iMac

Minden az egyben, ideális választás otthoni számítógépnek. Hála a 24, illetve 27″-es kijelzőnek, egyszerre láthatunk mindent, amit fontosnak tartunk. Kérdéses, hogy itt is kapunk Retina Display-t, elvégre nem szokás olyan közelről nézni a 27″-es képernyőt mint a 3,5″-es iPhone kijelzőt, mindenesetre a fotósoknak nagy “ajándék” lenne. Természetesen az iMac-be is az Intel Ivy Bridge processzorai fognak kerülni, elkönyvelhető a biztos teljesítmény-növekedés. Valószínűleg az Apple el fogja hagyni az optikai meghajtó beépítését a készülékeibe, elképzelhető, hogy az idei modellben a felszabaduló helyet egy SSD-vel pótolhatjuk ki.

MacPro

Az Apple legkisebb számban eladott eszköze, nem is csoda, hiszen keveseknek van szüksége ekkora számítási teljesítményre. Legfeljebb 12 mag, melyet további 4 virtuális maggal egészíthetünk ki, egyszerűen elképesztő! Három 30″-es Cinema Display meghajtása egyidejűleg, ez kell a filmeseknek! A termékcsalád igen csak a végét járta, 2 éve nem is frissítették. Korábban felmerültek olyan állítások is, melyek szerint a MacPro meg fog szűnni, egy felturbózott iMac-el helyettesítik majd a termékcsaládot, ám végül nem így lett. Elképzelhető, hogy az új MacPro meg fogja kapni az Intel új Xeon processzorait, továbbá az USB 3.0-t, és a Thunderbolt támogatást. A már jelenleg is drágának nevezhető gép ($2500-$5000) ára tovább emelkedhet, mivel maguk a processzorok $2400-$2800-ba kerülnek.

Természetesen az eseményt élőben közvetítjük a live.appline.hu címen. Az oldal egész nap élni, fog, így amint új infó jön, az egyből eljut hozzátok.

Ti mit gondoltok? Milyen újdonságok várhatóak még a holnapi konferencián?

Teljes Airplay Mac-re és PC-re + N.O.V.A 3 Teszt

Teljes Airplay Mac-re és PC-re + N.O.V.A 3 Teszt

 

Ebben a cikkben két aktuális témát fogok bemutatni. Az AirPlay egy rendkívül jó “találmány”, sokszor hasznos, és akár a készülék használata is élvezetesebb, ha épp nem 3,5″-en, hanem akár egy 23″-es LCD monitoronn nézzük vagy a jövőben talán az iPanelen(?) :D

Sajnos azon tulajdonosok, akik nem rendelkeznek iPhone 4S vagy iPad 2, illetve a harmadik generációs készülékkel, azok nem tudják kihasználni az AirPlay adta teljes szolgáltatást, mivel a teljes tükrözésre nincs lehetőség.

A napokban megjelent egy új program, az AirServer, ami segítségével lehetőségünk nyílik az összes iKészüléket tükrözni. Ne csüggedjenek az Android felhasználók sem, ugyanis a program támogatja ezen operációs rendszert is. A program elérhető mind Macintosh-ra, mint Windows-ra. Bár utóbbiból kihagytak néhány komponenst, mely a Mac-es verzióban megtalálható. A programot az AirServer weboldaláról lehet letölteni.

A Windows verzió egyelőre béta állapotban van, így ha rendelkezünk is iPhone 4S, iPad 2 vagy harmadik generációs készülékkel, a teljes képernyőt tükrözni tudjuk, azonban a képet és a hangot egyszerre egyelőre nem tudjuk átlőni.

Teszt – N.O.V.A 3 – Near Orbit Vanguard Alliance

A program életszerű bemutatására nem találtam jobb programot, mint a napokban megjelent N.O.V.A 3 - Near Orbit Vanguard Alliance-t. Azt hiszem ez az a jelenlegi program, amely az iOS játékok grafikai csúcsa.

A programnak érdemes legalább 3-4 GB szabad helyet hagyni, ugyanis az 1,57 GB-os fájlnak még további ennyire van szüksége. Természetesen ekkora helyért csúcs minőségű játékot kapunk, csúcsminőségű grafikával. A játék történetét nem részletezném, mivel az a korábbi verziókra épül. A második játék történetének vége óta 4 hónap telt el, amikor a főszereplő szabotálta a háborús gyárakat. Nincs mese, zuhanunk és kezdődik a kihívás, azonnal az ellenséggel találjuk szembe magunkat. A főhős Yelenától egy üzenetet kapott, azonnal a földre kell jönnie. Így indul a játék, amikor is Kal Wardin űrhajója San Fransisco-ban lezuhan és elindul, hogy megmentse az emberiséget.

A játék irányítása a már megszokott “Gameloft” stílust követi. Aki korábban játszott már a cég más FPS játékával, annak az irányítás ismerős lehet. Ha megnézzük a fent látható képet, jól kirajzolódik a játék részletessége. A fejlesztők rengeteg elemet emeltek át a konzol játékokból.

10 küldetés áll előttünk, melyek játékmenete igen izgalmasnak, kidolgozottnak mondható. A játéknak van Single Player, valamint MultiPlayer módja is. Utóbbiban akár 12 játékos játszhat egyszerre 6 különböző térképen. Természetesen van lehetőség a  módok kiválasztására is (zászlórablás, mindenki mindenki ellen, csapat csapat ellen, stb…). A játék egyes részeinél nemcsak a saját lábunkon, hanem járművek segítségével is mozoghatunk, akár egy Jet Pack-ben is. Ami a játékban egyedülálló, hogy egy járműbe akár többen is beszállhatnak, így mégjobban megtestesül a csapatjáték szelleme. Míg az egyik vezet, a többiek lőhetik az ellenséget. A fegyverekről csak annyit mondanék, hogy megfelelően kidolgozottak sci-fi-be illőek. A játék menete közben 3 különböző különleges erő is társul mellénk, ami közül a legjobban az idő lelassítása tetszett.

A játékot volt szerencsém iPad 3-on, iPhone 4S-en, valamint iPod Touch 4-en is kipróbálni. Bár előbbi kettőn nem tapasztaltam semmi féle lassulást, az iTouch-on kevésnek tűnik a RAM, valamint elég sokat akadt a játék. Bár a program elérhető iPhone 3GS-re, valamint a harmadik generációs iPod Touch készülékekre, a játékélmény csökken a folyamatos szaggatás miatt. A N.O.V.A 3 új szintet hozott az iOS játékok világába, bár vannak hátrányai. Erről persze nem a játék tehet, hanem a képernyő mérete. Az iPad-en az ujjunk kevés helyet foglal el, de ugyanezt nem lehet elmondani az iPhone illetve más 3,5″-es készülékekről.

Végezetül készítettem egy videót a vizuálisoknak, melyben nem csak a játékot, de az AirServer adta pluszt is megmutatom. Hogy miért érdemes így játszani? Talán azért mert egy nagy monitoron még élvezetesebbnek mondható a játék, mindezt Apple TV és iMac nélkül, akár PC-n is!

Frissült az OS X Lion – 10.7.4

Frissült az OS X Lion – 10.7.4

 

A mai nap jelent meg a Mac operációs rendszer legújabb változata, az OS X Lion 10.7.4. A frissítés igen méretesnek mondható, pontosan 729,6 MB-nyi hibajavítást tartalmaz, melyekről több információt az alábbi képen láthatunk.

Az alábbi javításokon kívül fontos még két dolgot megemlíteni. Egyrészt frissült a Safari az 5.1.6-os verzióra. Az Apple weboldaláról azonban már az 5.1.7-es verzió tölthető le. Ezen frissítések kikapcsolják a Flash Player plugin-t a böngészőben, valamint információt kapunk az új frissítésekről.

A másik főbb javítás az OS X Lion 10.7.3-ban felfedezett FileVault problémát orvosolja. A hiba csak azon felhasználóknál jelentkezhet, akik nem formatálták még a rendszerlemezüket, valamint a számítógépen lévő első operációs rendszer Snow Leopard, vagy annál korábbi volt. Alapvetően a FileVault technológia a felhasználó Home mappáját titkosítja, így a rendszer többi része tárva maradt. Itt fedeztek fel egy igen súlyosnak mondható biztonsági rést, mert így a felhasználó jelszava egy szöveges log fájlban tárolódhat.

Szerencsére mindenre van megoldás. Először nézzük meg, hogy a számítógép mely FileVault technológiával rendelkezik. Ehhez navigáljunk a RendszerbeállításokBiztonság és adatvédelem panelhez. Amennyiben a régi verzióval rendelkezik a gép, egy figyelmeztető ablak fog megjelenni “A FileVault egy régebbi verzióját használja”.

A biztonsági rés befoltozása érdekében jelentkezzünk be rendszergazdaként, majd navigáljunk ismét a Biztonság és adatvédelem panelhez. Válasszuk a FileVault fület, majd nyomjuk meg a FileVault kikapcsolása gombot. Ezek után újra engedélyezhetjük a FileVault-ot, de ezúttal FileVault 2-ként. A frissített verzió nem csak a Home mappát, hanem a teljes lemezt titkosítja.

Azokat a szöveges fájlokat, melyekben a jelszavak tárolódtak, külsőleg nem lehetett megnyitni. A fő probléma az volt, hogyha egy másik rendszergazda jelentkezett be az adott számítógépen, jogosultsága volt ezen fájlok megnyitására, így egy második személy is könnyedén beléphetett a saját felhasználónkba. A biztonság érdekében a FileVault technológia frissítése után változtass jelszót vagy töröld a rendszer log fájljait!

Mikor érdemes Apple készüléket vásárolni?

Mikor érdemes Apple készüléket vásárolni?

 

Hamarosan megjelenik az új MacBook Pro család, valamint ősszel az új iPhone is. Felmerül a kérdés, hogy mikor érdemes megvásárolni az adott Apple terméket.

Türelem rózsát terem tartja a mondás, amely az Apple termékek piacán is igaznak bizonyult. Valószínűleg az idei 15,4″-es MacBook Pro alap ára is $1799 lesz. A Dealnews elemzése szerint 2 nappal a  2011-es Macbook Pro-k árai a megjelenés után $45-ral ~ 10 000 Forinttal csökkentek. Az Apple termékek áringadozásairól készült egy statisztika, melyet az alábbi kép ábrázol.

Továbbá aki tavaly 3 hónapot várt az $299-t ~ 60 000 Forintot spórolt. Ha már a laptopoknál járunk, érdemes szót ejteni az Apple viszonylag új vonaláról, az Air családról. A árzuhanás már egy nappal a megjelenés után tapasztalható volt, viszont hosszútávon nem volt akkora csökkenés, mint a MacBook Pro-k esetében. 7 napot kellett azon vásárolóknak várni, akik némi kedvezménnyel,  pontosan $94-ral ~ 20 000 Forinttal olcsóbban szerettek volna vásárolni. Ebben az esetben a “belépő” kategóriás iMac-ről beszélünk.

Természetesen ne várjunk ekkora árcsökkenést az iPhone illetve az iPod Touch készülékektől, mivel e két eszköz az Apple legkelendőbb terméke. Megfigyelhetjük, hogy 14 hónap után az iPod termékcsalád ára $83-ral csökkent. Ez önmagában nem tűnik soknak, azonban a $229-os árhoz viszonyítva majdnem a felét jelenti. Vajon $83 megér 14 hónap várakozást?

Az iPad. Ez az a termék, aminek ára csak 2 hónap után csökkent jelképesen. 12 hónap után pedig alig 25 ezer forinttal, ami ennyi idő után nem soknak mondható. Jól látható, hogy az Apple termékek nem csak jók, hanem időtállók is.

Ti mit gondoltok? Érdemes várni a 2012-es MacBook Pro, illetve az új iPhone vásárlásával?

Pillanatok alatt elfogytak a jegyek az idei WWDC-re

Pillanatok alatt elfogytak a jegyek az idei WWDC-re

Az Apple bejelentette, hogy idén június 11 és 15 között fogja megrendezni az idei WWDC, és természetesen azonnal el is kezdték árulni a jegyeket. A jegyek ára -1600$ (350 000Ft)- ellenére, már két órával a meghirdetés után elfogytak a jegyek. Tavaly egy napig tartottak ki a készletek, míg két éve egy egész héten át lehetett venni a belépőt.

Ami érdekesség, hogy idén az Apple külön figyelmet fordít a fiatal fejlesztőkre, 150 belépőt osztanak majd ki 13 és 18 év közötti programozóknak. Természetesen a jelentkezés feltétele a tanulói jogviszony, illetve az, hogy az illető regisztrált Apple fejlesztő legyen.

Miről is lesz szó?

A WWDC-ről a legtöbb ember számára az új OS X, iOS, illetve korábban az új iPhone bemutatója ugrik be, de ennél sokkal több van a háttérben. A fejlesztők a konferencia időtartama alatt rengeteg előadáson vehetnek részt, amelyeket az Apple mérnökei tartanak, segítséget kaphatnak alkalmazásaik fejlesztéséhez, valamint a tanulás mellett új kapcsolatokat is kiépíthetnek.

Mire számíthatunk mi? Minden bizonnyal bemutatják a WWDC-n az új iOS-t, az következő OS X-et, de iPhone-ra valószínűleg csak ősszel számíthatuk.