szept 13 2012
Összefoglaló: Nagyobb, erősebb az új iPhone
Véget ért a szeptember 12. napján tartott bemutató, melyen fény derült az új, hatodik generációs iPhone-ra, az új iPod Touch-ra, az új iPod Nano-ra, az új EarPhone-ra és még sorolhatnám. Fantasztikus! Sajnos az Apple-nek most nem sikerült mindent titokban tartania, elég sok információ szivárgott korábban ki, még az iPhone bejelentése előtt. Alkatrészek, rengeteg kép a külső házról, így a “szokásos” varázs részben elmaradt, amit én személy szerint egy kicsit sajnálok.
Egy kis statisztika
A rendezvény “átlagosnak” volt mondható, fellépett Tim Cook, majd bejelentette, egy újabb üzlet nyílását a már meglévő 380 mellett. A cég bizonyította, hogy hatalmas az érdeklődés a termékei iránt, hiszen a tavalyi évben 83 millióan látogattak el az üzletekbe összesen, ami igen nagy számnak mondható!

Az üzletek bemutatása után a cég vezetője áttért az OS X Mountain Lion-ra, illetve arról számolt be, hogy idág több, mint 7 millióan töltötték le a frissítést. Az új operációs rendszer telepítése után sokan panaszkodtak az akkumulátor dő drasztikus csökkenésére, ám az OS X 10.8.2-es verzióban már véglegesen javították a problémát, így a jelenlegi beta verzió esetében akár 380 percet is használhatjuk a számítógépünk megszakítás nélkül.
A Samsung nem szólhat bele, teljes Apple uralom
Bár az Apple állítása szerint a Samsung rengeteg bevételtől megkárosította a cégóriást, a számok nem ezt mutatják. A második negyedévben 17 millió iPad talált gazdára, összesen pedig 83 millió van használatban a jelentés szerint. Ha az internetes eszközöket nézzük, és azon belül csakis a táblagépekre fókuszálunk, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a táblagépek 91%-át iPad adja. Ami durva. A Samsung tehát itt jelentősen eltörpül…
Az App Store megint nagyot alkotott
Na igen, de ez csak hardver, mi a helyzet a szoftveres részleggel? Nem kell izgulni, ott is hatalmas számok vannak. Az App Store már eddig is a világ egyik legjobb, sőt a világ legnagyobb (!) alkalmazásközpontja volt, a jelenlegi állás szerint több mint 700 000 alkalmazás található benne, ebből 250 000 iPadre is optimalizált, így van miből válogatni.
Az iPhone 5
Azt hiszem ez foglalkoztatott mindenkit a legjobban, az új iPhone megjelenése. Sajnos engem nem értek hatalmas újdonságok, mivel a rendezvény előtt már rengeteg kép, alkatrész napvilágra került, így ahogy korábban is írtam, a régi bejelentésekhez képest elmaradt a totális “varázs”, hiszen a lényegesebb dolgokat már tudni lehetett. Ettől függetlenül elmondhatjuk, hogy egy igen jó telefont sikerült összerakniuk.

Bár sokan kételkednek az új telefont illetően, nekem nagyon tetszik, ráadásul az eddiginél mégtöbb lehetőség rejlik benne. Az előd, iPhone 4S-hez képest az új telefont megkapta az A6-os processzort, valamint a 4″-es képernyőt, amely szintén 326 dpi felbontású, így Retina kijelzőről beszélhetünk.
Amit megfigyelhetünk, és korábban is szó esett róla, az nem más, mint az új csatlakozó. Gyorsabb, illetve szükségük volt minden lehetséges helyre, hogy mindent bele tudjanak zsúfolni a kütyübe. Ami pedig kis újdonság, de én nagyon örülök neki, az az, hogy immár nem kell forgatni, minden irányból illeszkedik a csatlakozó.

Szóvá tettem a zsúfoltságot, ami azzal magyarázható, hogy a készülék az elődhöz képest lényegesen könyebb, vékonyabb, ám egy kicsivel hoszabb lett. Mindez számokban elmondva: a telefon tömege 112 gram, 7,6mm vastag, ami 18%-kal vékonyabb, mint a 4S.
Az Apple perel, a Samsung viszonoz?
Az iPhone 5 fejlesztésénél az Apple komolyan vette a hálózatokat is, nem elégedtek meg a 3G-s kapcsolattal, az új telefon támogatni fogja az LTE kapcsolatokat, azaz a 4G-s hálózatokat is. A bemutatón felsorolták az adott országokat (Európában rengeteget), azonban hazánk zászlaját nem láttam közöttük. Remélem csakis azért, mert nem fért volna el a dián… Korábban már szó esett arról, hogy a Samsung megbosszulja a vesztes pert. A hírek szerint, amint megjelenik az LTE támogatással az új iPhone (ami megtörtént), akkor a Samsung szó nélkül pert indít az Apple ellen bizonyos szabadalmi elvek megsértése miatt. Ezzel kapcsolatban kíváncsi leszek, hogy lesz-e valami. Kétlem, bár ki tudja.
A kényes rész: akkumulátor
Az Apple pontos adatot nem közölt a telefon akkumulátorával kapcsolatban, csak annyit, hogy az iPhone 4S-hez képest 25 órával többet bír, így az iPhone 5 akár 225 órán keresztül lehet üzemben egy töltéssel. Na persze készenlétben. De a 8 órányi mobilnet is gyönyörű teljesítmény.

Mikor? Mennyiért?
Az új iPhone 5 a szokásoshoz híven 16/32/64 GB-os kivitelben lesz elérhető fekete és fehér színben. A bemutatón csak az amerikai árakat tüntették fel, hazánkban nagy valószínűséggel ugyanúgy iPhone 4S árát fogja “örökölni”. Újdonság, az is, hogy az iPhone 4-et 8GB-os méretben is fogják gyártani. Magyarországon várhatóan szeptember 28-án után fog a polcokra felkerülni.
iTunes 11 és átszabott App Store
Hamarosan elérhető lesz az új iTunes is, melyet igencsak átszabdtak, modernizáltak, megkönnyítették a navigálást a programban. Egyelőre csakis a Macintosh-ra szánt verzióról van szó, a Windowsról semmi hír nincs. Az iTunes mellett az App Store is új sémát vett fel, valamint az új hatás mellett, minden egyes app mellett díszeleg egy Like gomb is. Bár én ezt a funkciót nem hinném, hogy használni fogom…

Az új iPod Touch
A tavalyi év semmilyen újítást nem hozott az iPod Touch szériának, leszámítva azt, hogy tavaly óta fehérben is elérhető a modell. Az idei évtől azonban mindez megváltozik. Az új iTouch megkapta az iPhone 4S kamerájának tulajdonságait, azonban csak 5 megapixelnyi adatot képes beszippantani. Az új kamera mellé kaptunk vakut is, így a rosszabb fénykörülmények között sem akadály egy adott pillanat megörökítése! Természetesen az iPod is megkapta az új kijelzőt, amely immár 4″-es, 16:9 képarányú és szintén retina felbontású!

Hardveresen tovább javult a helyzet, az iPod érintőképernyős szériája megkapta az A5-ös processzort, amely 2 maggal dolgozik, így szinte semmi sem akadály! Korábban sokakat rosszul érintett az, hogy az iTouch nem kapja meg a Siri támogatást, ám ez változott, az új modellt támogatni fogja a személyi asszisztens, ezen kívül jobb akkumulátor időnek hála, akár 40 órán keresztül hallgathatjuk a zenéinket. A korábbiakkal ellentétben 5 színben lesz elérhető, így mindenki megtalálja a számára kedvező opciót.
És ismét apróság, de nekem nagyon tetszik az iPod Touch Loop, aminek segítségével, mint egy fényképezőgépet, a kezünkre akaszthatjuk az iPodot.
Az új iPod Nano és az EarPods
Az iPod szériának nem csak ez a részlege újult meg, hanem a Nano széria is. A tavalyi évben már érintőképernyős modellt vásárolhattunk meg, azonban méretei elég aprók voltak, ami persze nem baj, de nem is a legjobb volt. Az új, azaz a hetedik generációs készülék nagyobb képernyőt kapott, plusz egy apró Home gombot is, így egy apró iPhone-ra emlékeztet. A tavalyi modellhez képest az új 38%-kal vékonyabb lett, így az 5,4 mm vastagság elképesztő! Természetesen az új készülék – akár csak az iTouch – több színben is elérhető.

A Nano termékcsalád mellett végül, de nem utolsó sorban megújult az Apple fülhallgatója is. 3 évig fejlesztették, sokkal érzékenyebb és tisztább lett, mint a már megszokott modell, mindenesetre én kíváncsi leszek rá. A kialakítás nagy részben változott, főleg a hangszórók elrendezése és kialakítása.

Ti meg vagytok elégedve a bemutatóval? Erre számítottatok? Új iPhone? Instant get vagy inkább megvárnátok a következő generációt?
Kíváncsian várjuk a véleményeteket a tegnapi közvetítésről is, hiszen elvégre értetek csináltuk! Ha van valami javaslat, észrevétel, írd meg kommentben!


















