Áprilisban megérkezhet a Mac Pro?

Áprilisban megérkezhet a Mac Pro?

 

A tavalyi évben Tim Cook igéretét tette, hogy 2013-ban meg fognak érkezni  az új generációs Mac Pro munkaállomás, ám ez egyelőre még nem teljesedett be.

2012-ben ugyan történtek apróbb frissítések, de ezek olyan szinten csekélynek bizonyultak, hogy le is kerültek a “New” plecsnik a Mac Pro termékcsaládról az Apple  hivatalos webshopján.

mac-pro

A MacDailyNews szerint a rendes frissítés bejelentése áprilisban történhet meg. Az hír egy meg nem nevezett forrástól származik, ahol korábban is igaznak bizonyuló információkat szivárogtattak ki.

Európában március elseje óta nincs forgalomban a jelenleg kapható erőgép, így az Apple-nek lehet nem ártana igyekeznie, mivel a Mac Pro tulajdonosok már egy ideje várják ezt a frissítést. Lehet, hogy már túl késő?

iSamurai – Ha épp egy gyors szervízre van szükséged!

iSamurai – Ha épp egy gyors szervízre van szükséged!

 

Az alábbi cikk nem hirdetés céljából jött létre, hanem a napokban történt eseményeket szándékozom leírni. Elsősorban azoknak lehet hasznos, akiknek elromlott a készüléke, de szeretnék megjavíttatni gyorsan és elfogadható áron.

Az utóbbi napokban a telefonom (iPhone 4S) tökéletesen működött, ám egyszer a vártnál korábban lemerült. Gondoltam nem lesz semmi probléma, majd ha haza érek, akkor feltöltöm…

1 óra aktív töltés után sem volt hajlandó bekapcsolni, így elkezdtem gondolkodni, hogy mégis mitévő legyek. A garanciám pont 1 hónappal korábban lejárt, így ingyenes csere szóba se jöhetett. Mivel nem ejtettem le, nem áztattam el a telefont, már eleve azt furcsáltam, hogy miért nem működik. Első utam az Andrássy úton lévő iSTYLE szervízbe vezetett, ahol a segítőkész alkalmazottak megprobálták orvosolni a problémát kevés sikerrel. Szétszedni ugyan nem szedték szét, mivel T-Mobile-os készülékről van szó.

Kénytelen voltam elmenni a T-Mobile egyik szervízpontjába, ahol a szokásos “nyomogatások” után kijelentették, hogy ez bizony tényleg nem működik. Amennyiben cserélni szeretném, 75 000 Forintot kell fizetnem az új készülékért. Alap esetben még meg is fontolná az ember a cserét, például ha tudnánk, hogy pontosan milyen problémával van dolgunk. Szétszedésről szó sem lehet, mert egy az egyben cserélik a telefont – amit meg is értek.

Screen Shot 2013-04-08 at 8.46.05 PM

Hosszas séta és gondolkozás után úgy döntöttem, keresek egy olyan szervízt, ahol nem foglalkoznak azzal, hogy milyen függő a készülék és “központi” helyen van. Így találtam rá az iSamurai-ra, amely a WestEnd földszintjén található. A szervívben egyből szét is szedték a problémás darabot, hamar kiderült, hogy tönkrement a dokkoló és az akkumulátor sem volt már jó állapotban.

Maga a szervizelés maximum 30-40 perc lehetett, a két alkatrész cseréje 18 000 Forintot tett ki, amely a 75 000 Forintos cseréhez képest elfogadhatóbbnak tartom, pláne úgy, hogy a mai napig tökéletesen működik az új alkatrészekkel a készülék. Na igen, és a garancia? Az én esetemben már túlléptem az 1 éves lélektani határon, nekem nem volt veszteni valóm. Szerencsére az iSamurai további 3 hónap garanciát vállal az általa beépített alkatrészekre!

Akinek hasonló problémája van, annak bátram ajánlom, hogy keresse meg őket!

Gyors javítás, könnyen megközelíthető, elfogadható árak, ez az iSamurai!

Nyáron jöhet az iRádió

Nyáron jöhet az iRádió

 

Már szeptemberben lehetett hallani kósza pletykákat arról, hogy az Apple beszáll az online zenestreaming üzletbe. A The Verge legújabb infói szerint már nem az a kérdés, hogy belép-e, hanem az, hogy mikor.

Több a zeneiparban dolgozó forrás is megerősítette, hogy az Apple már rendkívül közel van a megállapodáshoz a Universal-lal és Warner-rel, a két legfontosabb zenészeket képviselő céggel.

Amennyiben minden jól megy, nyáron már elindulhat a szolgáltatás, feltételezhetően vagy beépítve valamelyik jelenlegi alkalmazásba, vagy pedig külön app-ként.

itunes-120928

Eddig állítólag az volt a probléma, hogy az Apple rendkívül keveset akart fizetni a számokért, 6 centet kínáltak 100 darabonként, amikor a piacot uraló Pandora is 12 centet fizet ennyiért. Hogy mi vitte előre a tárgyalásokat azt nem tudni, de több, a tárgyalásokat ismerő forrás szerint is közel a megegyezés.

Az értesüléseket alátámasztja az is, hogy az iOS 6.1 bétájában “Radio Buy” feliratú gombokra bukkantak, ami elég árulkodó lehet.

radio-130205-2

Ti mit szóltok hozzá, várjátok a szolgáltatást?

Az Év Alkalmazása – 2013

Az Év Alkalmazása – 2013

 

A smartmobil konferencián a Sanoma Media jóvoltából hagyományosan, minden évben megválasztják az év alkalmazását, nincs ez máshogy idén sem.

Korábban lehetett ajánlani alkalmazásokat, most pedig eljutottunk a szavazásig. A top10 alkalmazás egy többlépcsős kiválasztás eredménye; első körben a felhasználók alkalmazásokat ajánlhattak. Ezeket az ajánlásokat figyelembe véve alakította ki a zsűri a top10 alkalmazás listáját. Most a top10 alkalmazásokra a felhasználók szavazhatnak.

 

PrintAz Év alkalmazásának kiválasztása a zsűri és a közönség szavazatainak összesítésével történik. Az idei top10-es lista:

  • 8bit Ninja
  • Global Soccer
  • GraphiLogic
  • JayScrum – az agilis task manager
  • kocsma.hu
  • Koin
  • Köpönyeg
  • Pubhunter
  • TheEndApp
  • Traffi Hunter

Miért érdemes szavazni az alkalmazásokra?

Az ajánlók és szavazók között értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra:

  •     Wellness hétvége 2 főnek – a szallas.hu felajánlásából
  •     3 db féléves digitális National Geographic magazin előfizetés

Részletek, és az alkalmazásokra szavazás: http://smartmobilhq.hu/2013/ev-alkalmazasa/

Elérhető az iOS 6.1.3 – Jailbreak Tethered!

Elérhető az iOS 6.1.3 – Jailbreak Tethered!

 

Alig pár órája adta ki az Apple a mobileszközökre szánt iOS 6.1.3-at. Az új szoftver különböző hibajavításokat tartalmaz, bug fix-eket. Azok, akik “jailbreak hívők”, ha tehetik NE frissítsenek!

Az új szoftver csekély 28,5 MB pluszt jelent (iPhone 4S), amennyiben OTA-n keresztül kívánjuk frissíteni a készülékünket. A frissítésben főként térképjavítások találhatóak, bár nem nekünk, hanem a japánok számára. Továbbá egy korábban feldezett hibát is sikerült orvosolni a fejlesztőknek.

iOS-6-1-3-Available-for-Download-This-Week-Source-Says

APN

Már korábban is rendre előforduló hiba, hogy a szoftverfrissítés után, azon felhasználók, akik a Telenor szolgáltatónál vannak, rendre törlődnek az APN beállításaik.
A telepítés után, érdemes visszaírni az alábbiakat:

Mobil adatok (Cellular Data)

APN: online
A többi üres

MMS
APN: mms
user és password maradjon üres
MMSC: http://mmsc.telenor.hu/
MMS proxy: 84.225.255.1:8080
Üzenetméret: 307200

Személyes hozzáférési pont (Internet Tethering)

APN: online
A többi üres

Jailbreak

Azok számára, akiknek fontos a jailbreak, már a korábbiakban is említettem, hogy ne frissítsenek, ugyanis jelenleg NINCS elérhető untethered jailbreak az iOS 6.1.3-ra. Amennyiben ez már a múlté, és már az új rendszer van a készüléken, nem kell aggódni, ugyanis a redsn0w 0.9.15b3 segítségével van módunk a telefon feltörésére, de egyelőre csak tethered módról beszélhetünk. Ne felejtsük el betallózni az eredeti iOS 6 operációs rendszert, majd csak ezek után kattintsunk a Jailbreak feliratra.

SHSH

Az Apple digitális alárírását sosem árt lementeni, noha azt jelenleg ebben az esetben nem tudjuk felhasználni! Amennyiben frissítettél már iOS 6.1.3-ra a downgrade a korábbi szoftverek birtokában sem fog végbemenni. Kivéve iPod Touch 4 és iPhone 4 esetén.

A Dropbox tulajdona lesz a Mailbox

A Dropbox tulajdona lesz a Mailbox

 

Az alig egy hónapja debütált e-mail alkalmazás, a Mailbox rendkívül nagy sikerekett ért el az iOS felhasználók körében. Számos újdonság jelent meg benne, amelyekben fantáziát láttak a Dropbox “Lab”-nél is. Pénteken a tárhelyszolgáltató bejelentette  a Mailbox felvásárlását.

dropbox-mailbox

Jó hír, hogy a program továbbra is megmarad, mint különálló alkalmazás, az viszont szinte biztos, hogy egy két hasznos funkció vissza fog köszönni a Dropbox-ban is. Egyes hírlapok szerint a Dropbox nem véletlenül akarta felvásárolni a levelező szolgáltatást. Korábban a felhsaználók többsége fájlok e-mailben történő csatolása helyett a Dropbox mappájukat csatolták, amely lényegesen egyszerűbb és könnyebb megoldásnak tűnt már akkor is.

Természetesen ez korántsem egyedülálló dolog, hiszen a Google nemrég építette be a Google Drive-ot a Gmail levelezőrendszerbe, így a nagyobb fájlok esetén egyből hozzáférünk a Google tárhelyünkhöz.

A kérdés márcsak az, melyik lesz a népszerűbb?

Gyártósoron az iPhone 5S, nyáron megjelenhet?

Gyártósoron az iPhone 5S, nyáron megjelenhet?

 

Egyre több forrásból lehet azt hallani, hogy már megindult az iPhone 5S gyártása Kínában, a Foxconn gyáraiban.

13.03.05-iPhone5_Grade

Legutóbb egy japán blog erősítette meg, hogy a gyártás már folyik, méghozzá az iPhone 5 gyártósorain.

Valószínűleg az 5S dizájnban tehát egyáltalán nem fog újítást hozni, ahogyan azt az S-verzióknál megszokhattuk, csak a hardver lesz erősebb.

Egyelőre bővebb infók nincsenek az újításokról, de valószínűleg egy új processzor és egy jobb kamera is belekerül majd az új modellbe.

Várhatóan júniusban vagy júliusban mutatják be, valószínűleg a szokásos nyári fejlesztői konferencián, a WWDC-n.

Ti várjátok már?

Mac Pro + SSD?

Mac Pro + SSD?

A Mac Pro termékcsaládra már évek óta ráférne egy frissítés, sokaknak ez a “munkahelyük”. Tim Cook az Apple vezérigazgatója már korábban is megemlítette a frissítést, azonban eddig nem történt semmilyen lényeges változás a készülék külsejében, belsejében egyaránt.

mac-pro

Egyes források szerint az Apple egy 2 TB-os SSD-n dolgozik, amely a cég legdurvább gépébe, a Mac Pro-ba kerülhet. Arról egyelőre nincs információ, hogy az év melyik részében fog megjelenni az új készülék, az Intel legújabb Xeon chipjei csak az év végén fognak megérkezni…

A hírek szerint, a számítógép külseje nem sokban fog változni, ahogy a belseje sem. Így elképzelhető, hogy akár 4 darab 2 TB-os SSD-nek is hely fog jutni, az új készülékben.